Okosság
Montágh Imre írta:
Ha rászánjuk magunkat a [beszéd]tanulásra, először is meg kell tanulnunk
hallani. Az első időben - ha már tudunk egy kicsit hallani - megdöbbent majd
bennünket az a sokféle beszédhiba és modorosság, ami környezetünkben fellelhető,
később majd kezdjük észrevenni saját hibáinkat is. (Ez azonban ritkán tesz
bennünket bölcsebbé a mások megítélését illetően.) Amikor kezdjük látn a célt, s
fölfedezzük a leküzdendő hibákat, az első hónapok nagy munkával, lendülettel és
eredménnyel köszöntenek be. Ezután némi stagnálás következik, egy kicsit
visszaesik az érdeklődésünk, mert felületes eredményeink nem vigasztalnak a
makacs hibák megmaradásáért. Később kezdjük látni az eredményt, ilyenkor már
otthoni környezetünk is észleli a változást, többnyire fejcsóválva, hogy
"kezdesz úgy beszélni, mint egy színész", meg "beszélj rendesen mint régen", "ne
mélyítsd a hangodat", "régebben gyorsabban beszéltél"... de ennek a korholásnak
mi őszintén örülünk s azon kapjuk magunkat, hogy olykor már akkor is jól
beszélünk, ha oda se figyelünk, s hogy lám veszekedés közben milyen "jól visz a
hangunk". Akkor aztán többnyire leállunk és visszaesünk. Ne legyen így!